Mit és mit ne…de leginkább pont fordítva: mit ne és mit igen
Szóval…hogy nekem jössz a lépcsőn. Nem vagy pofátlan gondolod- csak sietsz, ezért belefér hogy fellökj néhány embert. Hát tudod mit..? siess csak! Úgy kell neked. Ezek szerinte te is csak egy vagy a sok idióta közül, akik így karácsony környékén habzó szájjal rohannak mint valami beprogramozott robotok, hogy átugorják a saját maguknak állított lécet, legyen elköltve jó sok pénz, minnél előbb, minnél hatékonyabban, minnél látványosabban, de legfőképp minnél gyorsabban, hogy be legyen tömve minden száj, senki ne érezze hogy neki nem adtál semmit. Gondolkodtál már mit adsz neki? Értékes valamit? Használja, szereti? Honnét tudod? Ismered egyáltalán, úgy igazán, hogy mi az amire vágyik, mi az amire gondol, mitől fél, minek örül? Tudd le gyorsan ezt a hatalmas terhet, hogy megint ki kell találnod milyen hasztalan hülyeséget adj eme csodálatos karácsonyon…
Megnyugtat valakit a tudat hogy valaki más futkároztott és keresett, kutatott, lökdösődött, pénztárcát nyitott miatta, de lehetőleg minnél gyorsabban? Nem tudom… én ennek valahogy nem tudok örülni. És nem szeretnék olyan embereket közel tudni magamhoz, akik csak a csillogó cukormázat látják ebből az egészből.
Írnék egy listát a Jézuskának arról mit kérek, de félek ezt nem tudja teljesíteni, mert ez nem rajta áll.
Kérnék sok mosolyt, ami nekem szól. Kérnék kedves tekinteteket, ölelést, apró baráti puszit. Kérném, hogy aki rám gondol azt öröm töltse el. A tudat, hogy ha ebben a pillanatban most én is épp rá gondolok, akkor mindketten mosolygunk alig észrevehetően, és ezt nem veheti el tőlünk senki. Kérném még azokat az össze-össze pillantó szemeket, a kellemesen kínzó hiányérzetet, véletlenül össze érő kezeket, ki nem mondott gondolatokat. Hogy én most arra gondolok, hogy te ott ülsz valahol, és épp egy billetyűzetet nyomkodsz; hogy állsz a buszmegállóban és fázol; hogy melegszik a vacsora, szól a tévé; hogy valakivel épp telefonon beszélsz; valakit vársz; nézel, alszol, érzel…és közben lehet hogy pont te is rám gondolsz. Csendben mosolygok és nyugalom tölt el. Tudom hogy szeretnek és én is szeretek. Nem félek kimutatni mit érzek, nem félsz kimutatni mit érzel, nem félünk kimutatni mit érzünk. Ezt nem kapom meg akciós hitelből…
Idealista rovatunkat hallották…
Web 2 expo összefoglalás
Akkor mégegyszer és utoljára az exporól: készítettem egy rövid prezit a kollegáimnak arról, hogy nagyjából mi volt a lényege az exponak, milyen fő vonalakon haladtak az előadások, és ezt most szertném megosztani veletek is. Erősen hangsúlyoznám, hogy ez egy abszolút szubjetív összefoglaló, nem célom megmondani vele a tutit, mindeki úgy éretelmezi ezeket a dolgokat ahogy neki jól esik, én épp így, de kíváncsi vagyok hogy nektek mi a véleményetek.
New Technology Meetup
Sikerült nekem is rátalálnom, azért nem semmi teljesítmény, hogy már február óta van ilyen és én eddig homályban éltem. Most el is gondolkodtam egy pillanatra hogy hol vettem észre, és végül is leesett hogy Bartaházi András írt róla valamit Twitteren, aztán onnét jutottam el a Weblaboros cikkhez majd magára a rendezvény oldalára.
Mivel úgyis sok helyen le van írva hogy miről, kiknek és hogyan is szól ez az egész, ezért nem részletezném. Inkább írok néhány személyes élményről. Az oldalon való regisztráció utáni első meglepetés az volt, hogy a feliratkozottak között egy csomó volt Jasminos kollegát találtam, illetve az előadók között Milánt, akiért már önmagában is megérte volna elmenni. Zionával megbeszéltük hogy a Deákon találkozunk előtte és együtt battyogunk le a Keletihez, de végül hárman lettünk, mert hozta Sanyi kollegáját is. Előtte már edzettem magam hosszú gyaloglásra a hidegben, mert azt monták hogy nem egyértelmű hogy a Keletinél merre is van a Nefelejcs utca, ehhez képest szerintem baromi egyszerű volt oda találni. A hely maga nagyon feelinges, viszont kib@ hideg volt minden felé, leszámítva magát a termet ahol az előadások voltak, ide hoztak hősugárzót. Pont hétre értünk oda, szerencsére még találtunk pár üres helyet a hátsó sarokban ahova le is parkoltunk, majd pár percen belül három főről vagy tízre gyarapodtunk, megérkezett ugyanis egy rakat volt exjasminos. Forraltborozás, pár perc dumálás, majd kezdődtek is az előadások. Pecskai Balázs bemutatta Simont a robotot, mesélt arról hogy mióta csinálja, hogy és miket próbált ki rajta, abszolút ríszpekt a türelméért, viszont egy dolog feltűnt nekem: szinte minden újabb gondolatot azzal kezdett hogy “tudom hogy ez nem a legjobb” és hasonló negatív töltetű mondat, amiért szerintem kár volt, mert ezzel csak a saját értékét csökkenti; de legfőképp azért, mert azért szerintem olyan mélyen senki sincs otthon “robotkészítés” témában, hogy tökéletesen meg tudja ítélni mi az ami nem a legmodernebb megoldás.
Engem Kis Gergely Anroidos előadás nagyon érdekelt, itt éreztem hogy kevés az 5 perc egy előadásra.
Tóth Benedek Keressük a peer-t a szenakazalban című előadását Milán követte, amikor is bemutta Milenia Grafter - a 64 kilobyteos flash media server-ét. Mikor kiállt Milán mi már kuncogtunk hátul, konrétan azon, hogy majd a végén megkérdezzük tőle hogy ez mind szép és jó, de hogy énekelné azt hogy “Love me tender”. (Milán nagyon szeret karaokézni, ez irányú tudását már sokszor megcsillogtatta előttünk, de valamiért mindig csak Frank Sinatra-t hajlandó énekelni-remélem nem haragszik meg hogy kiszivárogatom ezt a végtelenül személyes információt róla 
Azért le a kalappal előtte, én mindig ledöbbenek rajta hogy miket tud csinálni, és úgy látszik hogy az Adobe is megijedt tőle, mert le is csökentette a Flash media servere árát. Úgy vettem észre hogy a közönségnek is tetszett a Milenia Grafter, később hallottam amint többen is oda mentek hozzá gratulálni.
Vasko Péter előadását sajnos nem hallottam, mivel kint networkingeltem a “dohányzóban”, és ugyan így jártam Szedlak Ádám hacker történelmét bemutató előadásával is, bár az elejét elcsíptem, és boldogan konstatáltam hogy érdemes volt anno tizenvalahányévesen elolvasni a Neurománcot.
Ezzel véget is értek az előadások, úgyhogy elkezdtek az emberek vegyülni, jópáran leléptek, jópáran körbe állták a Mikulás sapkába öltöztett Simont, mi pedig elkezdtünk nosztalgiázni a Jasminos időkről. Később még sikerült megismerkednem Szalai Ferivel is, aki nagyon jó fej :*. Úgy vettem észre hogy szinte bárkivel meg lehet ismerkedni az ott lévők közül, mert tuti hogy valamelyik ismerősöm ismerőse.
Összeségében csak jót tudok mondani erről az eseményről, nagyon jól éreztem magam, az biztos hogy én ezentúl ott leszek mindig!
Világ szinglijei, sicc
Lassan kezdek átmenni ilyen Bridget Jones-osba, ami eléggé riasztó. Így pedig, hogy közeleg az év vége rá kénne szánnom magam egy kis változtatásra.
Gondolkodtam egy listán:
a, testmozgás elkezdése — bár a ruhatáram nagy része fekete, főleg a nadrágjaim, ami szerencsére optikailag még megfelelően segíti a seggem méretének elfedését, de azért ha most nem állok neki valamit mozgolódni, akkor jövőre már tényleg tundra bugyit kell hordanom, és már hallom is a szekrényből hogy a tangák bizony sztrájkra készülnek (najó, szerencsére ennyire nem vészes a helyzet, de jobb félni mint megijedni hogy megfejeljem a közhelyek sorát)
b, leszokás a dohányzáról — na ez mission impossible 
max azt tudom csinálni mint főhősünk a filmben, felírom hogy hány szálra kéne csökkenteni, de ezt már egyszer próbáltam. Ha sikerült volna most nem írnék erről. Meg különben is, falra mászom azoktól akik kézzel-lábbal szidják a dohányosokat, sőt, az apai-anyai-baráti-kollegális és egyéb jótanácsok sem érdekelnek ezügyben, ha egyszer szeretem, akkor szeretem. Ez van, akinek nem tetszik annak nem kell elviselnie.
c, kevesebb pia — háh…nektek sikerült?
d, több mosoly — ha nem lenne reggel az egyes villamoson ennyi barom (köztük én is); ha mindig sütne a nap és meleg lenne; ha kötetlen munkaidőben dolgoznék és magam osztanám be az időmet; ha csak olyan emberek vennének körül akiket kedvelek, hahaha…
e, tegnap este végre sikerült időt szakítanom a Csak szex és más semmi megnézésre, meg kell hagyni jót vidultam rajta, és el is gondolkodtatott, hogy azért harminc évesen nem szeretnék ott tartani mint Schell Judit a filmben, hogy jó nő létére fel kell csináltatnia magát valami hülyével mert különben csokit zabálva rinyál otthon minden este magányában…
ps. még valami: megígérem magamnak és annak a kevés embernek aki olvas, hogy végre tervezek egy normális designt ehhez a bloghoz.
Berlini beszámoló vol3.
Szerda délután még volt két érdekes előadás: What happens to print as the web rises illetve Conversational design. Előbbi arról szólt, hogy vajon törvényszerű-e az, hogy ha van egy neves nyomtatott újság és az létre hoz egy portált akkor vissza esik a nyomatott verzió látogatottsága. Ezt három pasi vezette, egy olasz média szakértő és két német, hoztak sok statisztikát, de ezek csak a saját piacukról (német és olasz) szóltak.
Csütörtök reggel nagyon siettem a New Europe-os előadásra, amire nagy meglepetésemre alig jöttek el, talán ha 50 ember volt a teremben, bár ezáltal kicsit interaktívabb lett az egész, mindenki bemutatkozott, elmondta honnét jött, mivel foglalkozik, és ezáltal felfedeztem az első és általam egyetlen megtalált szintén magyar részvevőt is (bár ha minden igaz Séra Laci is kint volt, de én őt nem láttam). Nabergoj totál más fazon mint azt képről gondoltam, úgy nézett ki mint egy jól szituált egyetemista alig pihésedő arccal. Az előadása pedig mint azt már korábban írtam arról szólt, hogy milyen a piac Kelet-Európában illetve az EU-ba az utolsó két körben csatlakozott országokban. Nagy meglepetésemre Magyarországot és Észtországot emelete ki, szinte az összes általa készített kimutatásban a legjobbak vagyunk (internet elfedettség, piac, szakemberek). Persze ez így tök jól hangzott, meg én megmondom őszintén örültem is ahogy ott ültem és tudták a többiek hogy magyar vagyok. Azért furcsa is volt a helyzet, mert a németek különösen nagy bürokráciában élnek, és ahogy beszélgettem ott pár emberrel azért az teljesen alap dolog, hogy egy álláshirdetés pl. az én szakmámban úgy kezdődik hogy „szakirányú felsőfokú végzettség”, ami itthon kicsit másképp néz ki: míg nálunk ilyen jóformán nincs (Képző meg Ipar ugyebár nem pont webdesignereket képez), náluk rengeteg főiskola képez ilyen szakembereket.
Ezt követően az Enterprise 2.0: Tools for changing organizations (mennyire uncsi már hogy mindenből 2.0-át élünk :), ahol is sokadszorra hangozott el, hogy ugyan mért is ne csináljunk social network-öt a munkahelyekre, mert az milyen jó, mert mindenki kíváncsi a másikra, és különben is 2.0. Valamint hasznosnak ítélték még a céges wiki illetve blog vezetését is. Hangsúlyozottan csak akkor működnek ezek, ha az alkalmazottak felismerik a bennük rejlő értékeket.
11.20-tól Choosing the final RIA path or choosing the appropriate RIA technology című előadás kezdődött, ami alapvetően nem volt rossz, bár a srácnak rengeteg mondania valója volt, ideje viszont csak egy óra, így kb. végig hadarta az egészet. Felsorolta a legelterjedtebb RIA platformokat, mint Flex, Silverlight, Open Laszlo stb, elmondta melyik mit tud, mi az előnye és hátránya, amiből mindenki levonhatta a számára leghasznosabb következtetéseket. Vagy nem.
A csütörtöki keynotes-ok megint nagyon tutira sikerültek. Először Ari Virtanen a Nokia vezérigazgatójával beszélgetett Tim O’Reilly. Virtanen nekem szintén nagyon szimpatikus volt, kicsit bandzsított a pasi, talán ettől is olyan emberinek tűnt, de a beszéde, a modora is nagyon kellemes volt, nem nagyzolt egy percig sem, és baromi érdekes dolgokat mondott, ráadásul szerintem jó egy órán keresztül beszélt vele O’Reilly. A szervezés itt mondjuk beégett egy kicsit, eléreztek ahhoz a részhez a beszélgetésben hogy O’Reilly mondta hogy akkor most jöhetnek a hallgatói kérdések, vannak kirakva mikrofonok, használják. Hát mikrofonok nem voltak sehol Ettől függetlenül már volt kint egy srác, akinek O’Reilly odaadta addig a mikrofonját, de aztán pár perc múlva kerítettek egy állómikrofont is. Virtanen szerintem azért leizzadt egy-két kérdés hallatán, főleg mikor az egyik srác megkérdezte, hogy mért is kellett lecserélni a Nokia telefonok töltő csatlakozóját. Elég nagy volt a taps a kérdés elhangzása után 
Ezt követően egy fiatal csajszi reklámozta a SeedCamp-et, amit ajánlok mindenki figyelmébe. Majd egy fél órás szösszenet után jött Don Tapscott, akit szerintem az isten is arra teremtett hogy ezt az Expo-t az ő speach-ével zárják. Ő volt a speakerek speakere, a showmanek showmane, akkor műsor volt az előadása hogy azt tévében le kellett volna adni, kezében volt az egész tömeg, ittuk a szavait, nevettünk ha akarta, komolyak voltunk ha akarta, baromira megvett szerintem mindenkit, és ezt merem állítani, mert nagyon ott voltak az emberek minden poénján. Ő a szerzője a Wikinomics című könyvnek, erősen ajánlom mindenkinek. (Itthon Wikinómia címen jelent meg nem rég a HVG kiadásában).
És akikről még nem írtam: O’Reilly és csapata összességében. Maga a főnök nekem nagyon nem volt szimpatikus, olyan tipikus amerikai, teniszpulóverben volt egy héten át, ugyan érdeklődő arcot vágott mindenhez, de a tekintete teljesen üres volt, és bár természetes stílusban kérdezgetett mindenkit akivel beszélt, nekem inkább csak ilyen jól begyakorolt szirupos rutinműveletnek tűnt az egész. Brady Forrest egész aranyos figura, amíg meg nem szólal. Báááár…lehet hogy rá pont fordítva igaz ez a mondás, amíg nem szólal meg addig nem szimpatikus, beszélni kell ahhoz belopja magát az ember szívébe. Amúgy vérprofi a srác, ugyan akkor le sem próbálta tagadni azt a mérhetetlen unalmat amivel végig bliccelte az egész hetet. Ő vezette az egyik session-t, azthiszem be kellett ugrania valaki miatt. Ugyan teljesen zökkenőmentesen vezette a le a három másik ember beszélgetését, de egész végig zsebre tett kézzel mászkált fel le, és olyan pofákat vágott mellé hogy rossz volt nézni. Kár érte. Jen Jen Pahlka (ő CMP-s) pedig egy igazán ellenszenves nő, szóra sem érdemes, hülye stílus, unszimpatikus forma. Ha össze kéne foglalnom pár szóban hogy milyennek tűnt O’Reilly csapta, azt mondnám rájuk hogy tipikus amerikaiak, felületesek, fellengzősek, de mindemellett vérprofik. El is gondolkodtam azért ezen egy kicsit, hogy most úgy őszintén, mire megyünk mi európaiak itt a hatalmas nagy kultúránkkal, nyájas stílusunkkal, ha mégis ők viszik ez a pálmát?
Jó volt ez az egy hét, még egyszer köszönöm az illetékes embereknek hogy elmehettem, és mindenkinek javaslom, hogy ha teheti jövőre menjen el, én tuti ott leszek.
-
RSS feliratkozás
-
Mi ez az oldal?
Jártam valahol, láttam valamit, megosztanám, elvenném, felhívnám rá a figyelmed. Valami és bármi designról, webről.
-
Állások a Munkák.org-ról