Vakok között a félszemű

A címben jelzett személy én voltam tegnap reggel. Persze nem szó szerint. Még általános iskolában tanultam angolt úgy pár évet, de eléggé megkopott a tudásom azóta. Beszélni tudok bátran, meg is értik, de egy angol nyelvttan tanár szerintem elsírná magát tőle, rémisztő a nyelvtanom. A cég jóvoltából voltunk szintfelmérőn, és akiknek szüksége van rá azokat beiratták tanfolyamra (ismét egy hatalmas puszi és köszönet a főnökeimnek ezúton is). Nu, hát én boldogan mentem a tegnap reggeli első órára, örülök hogy van rá lehetőségem. Úgy indult hogy 5-ös csoportban leszek, de az nem indult reggel, így átraktak négyesbe,ezt még korábban egyeztettük telefonon. Bebattyogok reggel a terembe, egy negyven körüli hölgy, egy 35-ös nagyon nagy pofájú pasas (már a folyósón hallatszott a hangja), Gina leül, vár, jönnek a többiek is, két fiatal srác illetve még egy negyvenes hölgy. Tanárnő bejön, (tipikus angol tanárnő, szőke rövid göndör haj, szemüveg, egyszerű ruha,) bemutatkozás, let’s speak english. Első feladat: ő felír “válaszokat” a táblára, mi pedig próbáljunk meg kérdéseket megfogalmazni amire a táblán lévő mondat lehet a válasz. Első válasz: “In Budapest”. mondjunk kérdéseket… :)))) reggel nyolcórai álmos arcokra kiülő erős gondolkodás. Néma csend :) Én eddig rajzolgattama füzet szélére. Körbenézek, mindenki koncentrál a táblára, bűvöli ezt a két szót, hogy “in Budapest”. “Where were you on holiday?” mondom félszegen, hátha ezzel a merész lépésemmel ki is utáltatom magam a csapatból. Tanárnő örül, mindeki néz rám. Gyorsan lesütöttem a szemem és rajzoltam tovább a füzetbe. Újabb válasz, újabb csend, újabb gondolkodás. Újból mondok valamit. Elkezdenek röhögni majd nekem szegezik a kérdést: te biztos ide akartál jönni? :) meg könnyebbültem, nem fognak kiutálni. Mint kiderült ők totál kezdők voltak tavaly angolból, már korábban is együtt jártak, együtt kezdtek angolt tanulni, és ami nekem nem okozott annyira nagy nehézséget, az nekik még újdonság volt. Nem mintha én annyira profi lennék, nem is magamat akartam ezzel fényezni. De olyan aranyosak voltak ahogy gondolkdtak, próbáltak mondatot formálni. Kedves ahogy alig mernek megszólalni, mert inkább hallgatnak,mintsem hogy hülyeséget mondjanak. Épp ezért nekik még nagyon nagy örömet okoz ha összerkanak egy helyes mondatot. Ha elvégzem ezt az angol tanyfolyamot asszem beiratkozom spanyolra, már régóta szeretné megtanulni azt a nyelvet, és majd akkro fogok én is bátortalanul nyökögni :D

  • RSS feliratkozás

  • Mi ez az oldal?

    Jártam valahol, láttam valamit, megosztanám, elvenném, felhívnám rá a figyelmed. Valami és bármi designról, webről.

  • Állások a Munkák.org-ról