Mobile web design alapok 1.
Mobilra tervezni csak annak érdemes neki állni, aki szereti a kihívásokat. Türemetlenek nem ajánlott
A legtöbb általános tervezői szabály érvényét veszti, hiszen az csak a legalapvetőbb megoldandó probléma, hogy kis felbontásra kell optimalizálni; de még azok sem egységesek. Azt megszoktuk hogy pc-n a legtöbb esetben 1024*768 és annak kisebb vagy nagyobb de arányos méretű felbontásaival találkozunk, a felhasználóink rendelkeznek billentyűzettel és egérrel. Mobil készülékek esetében a lehető legkülönfélébb fizikai tulajdonságokkal állunk szemben, a felhasználónknak pedig nem áll rendelkezésére QWERTY billentyűzet vagy egér. Illetve az sem könnyíti meg a helyzetünket, hogy a mobil kijelzők által megjelenítendő színek száma sem fix.
Na nézzük csak mivel is állunk pontosan szemben (méretarányos kép):
Egy átlagos, színes kijelzős telefonnak a felbontása 128*160 pixel ami a fenti ábrán a középső, kék területet jelez. Ilyen pl. a Samsung SGH-E250 illetve a vele hasonló vagy kisebb tudású telefonok. Aztán az egyel nagyobb méret a 176*220 (pl. Samsung SGH-E570) és itt még a színek száma sem verdesi a maximumot (jellemzően 65536). A következő lépés már az okostelefonok kategóriája, 240*240, 240*320 (pl. Nokia 6120 Clasic, de ide tartozik pl. az N95 is). Ezek a készülékek viszont már 16 millió színt tudnak megjeleníteni, aki látott már ilyen készülékeket az tudja hogy nagyon is számít a különbség. (Persze egy átlag mobil használónak valószínüleg nem fog feltűnni a különbség, de mivel mi a minőségi munkára törekszünk ezért fontosak ezek az adatok :). Aztán, hogy véletlenül se legyen semmi sem egységes, találkozhatunk ilyen felbontással is hogy 240×432 (Samsung SGH-F700) hasonló (a formatervezés miatt kitalált) nem pont szabványos méretek, illetve ott van pl. az iPhone mint fontos szereplő, ami 480*320-at tud. Nem beszélve még a pda-król és társairól. Na, akkor most lehet gondolkodni hogy mit vegyünk alapul…
Felmerül a kérdés, hogy mi van abban az esetben, amikor nincs lehetőség külön mobilra tervezett oldalt készíteni, de szeretnék, hogy weboldalunk mobilon is élvezhető legyen. Itt aztán tényleg figyelni kell arra, hogy kis méretű képek legyenek, egyértelmű legyen a navigáció, gyorsan betöltődjenek az elemek stb.
Azzal gondolom nem árulok el nagy csodát, hogy a legelterjedtebb készülékek az alap ketegóriába tartoznak, tudsz rajtuk sms-ezni, wapozni, rendelkeznek mondjuk kamerával, zenelejátszóval. Ezeket lehet a legolcsóbban megvásárolni és ezek képezik a forgalomban lévő készülékek cirka 70 százalékát.
Az okos telefonok hasonló adottságokkal rendelkeznek mint az előbb említett alap kategóriás készülékek, azonban van két nagyon fontos tuljadonságuk: alkalmasak különböző third-party alkalmazások futtatására és kijelzőméretben többet nyújtanak.
Ha pedig ennél is többre vágyunk akkor a PDA az ami nekünk való: tudásban nagjából megegyeznek az okostelefonokkal, ami megkülönbözteti őket az talán az, hogy ezeket a készülékeket alapvetően nem telefonálásra használják, hanem különböző “számítógépet” igénylő feladatok elvégzésére. A kijelző ebben az esetben a legnagyobb illetve alkalmas arra is hogy ne csak portrait hanem landscape mode-ban böngésszünk rajta.
(Forrás: http://dev.mobi/ illetve saját)